Magyarország elsősorban a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság fejlesztésében nyújthat segítséget Mongóliának ahhoz, hogy termékeivel kilépjen a világpiacra – mondta Áder János köztársasági elnök szerdán Ulánbátorban, Cahiagín Elbegdordzs mongol köztársasági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
A két államfő a megbeszélésüket követően egyaránt üdvözölte, hogy májusban Magyarország ismét megnyitja mongóliai nagykövetségét. Cahiagín Elbegdordzs a két ország közötti oktatási együttműködést emelte ki, amelynek eredményeként szeptembertől már száz ösztöndíjas mongol diák tanulhat Magyarországon, az eddigi tizenöt után.
Áder János kifejtette: az aranyban, uránban, volfrámban vagy rézben gazdag ország 1990 óta látványos gazdasági növekedést ért el, évente mintegy 8-17 százalékkal növelte bruttó hazai termékét az elmúlt időszakban. Vízben azonban szegény. Mongóliában a víz egyszerre jelent mennyiségi és minőségi problémát, holott a növekvő számú lakosság ellátása, a legnagyobb exportbevételt hozó bányászat fenntartása, és a hagyományos vagy intenzív mezőgazdaság számára is szükség lenne rá – fűzte hozzá.
A helyieknek a magyar vízmérnökök szaktudásáról jó tapasztalataik vannak, hiszen az együttműködés az 1950-es évekig nyúlik vissza – emlékeztetett. A jövőben a vízbázisvédelembe, a megfelelő minőségű ivóvíz előállításába, a vízszállítás megoldásába vagy a korábban épült csatornák, vezetékek rekonstrukciójába kapcsolódhatnak be a magyar szakemberek Mongóliában. Az egykor a magyarok által épített és most ismét magyar segítséggel, magyar hitel révén megújuló Songinoi Biokombinátban olyan mezőgazdasági oltóanyagokat lehet majd előállítani, amelyek elősegítik a mongol termékek piacra jutását – mutatott rá az államfő.
Áder János az agrárium területén a haszonállat-nemesítési programokban, az élelmiszer-biztonsági nyilvántartási rendszerek kialakításában, az európai uniós sztenderdek meghonosításában és a nemzetközi követelményeknek megfelelő vágóhidak létesítésében látott még lehetőséget arra, hogy Mongólia magyar segítséggel modernizálja gazdaságát.